2015. november 1., vasárnap

Kadettavatás - kollégista szemmel


Október 22-én eléggé a felbolydult méhkasra emlékeztetett az intézmény iskolai része. Ennek legfőbb oka, hogy idén a kadettavatás mellett tiszteletét tette nálunk a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Altiszti Akadémiája. Minden évfolyamnak tartottak előadásokat, sok a szülőknek is. Emellett fegyverbemutatót is tartottak, s aláírtak egy együttműködési megállapodást, mely szerint az Altiszti Akadémia ezentúl szakmailag segíti a KatonaSuli programot a Wignerben. A dokumentumot Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka és Busák István igazgató úr látta el kézjegyével. Sebestény Csaba tanár úr két szárnysegédje a Debrecenből nem teljesen önként távozó, s lehet az egri állomáshelyet is nemsokára elhagyó Gyenes Ákos és Pongrácz László volt.

Az avatásra megérkezett Habis László úr is, Eger város polgármestere. Nem csoda, ha ilyen magas rangú vendégek miatt kissé feszültebbek voltak a katonai osztályos tanulók, mind az avatandók, mind a felsőbb évesek, akik közül páran nem bírván az izgalmakat, vagy betegséget elkapva (?) többen hiányoztak (ugye, R. Milán?). .Azonban a próbáknak köszönhetően rendben ment minden. A felsorakozott kadétok és jelöltek először a zászlót fogadták tisztelettel. A zászlót Varga tanár úr két 'kedvenc' kollégistája kísérte: Cseh Dávid és Fehér Zalán. Természetesen magát a zászlóvivést nem merték rájuk bízni :)

Majd a dandártábornok úr érkezett és vonult el a vigyázzban álló tanulók előtt. A rézfúvósok eljátszotta Himnusz után Busák igazgató úr nyitott meg az avatást. Utána a dandártábornok beszélt, aki a mikrofonnal kilépett a pódium elé, e lazaságával eléggé meglepett mindenkit. Karczagi kollégistánk szerint "körülbelül 12 percig" beszélt, de hogy ő ezt honnan veszi, maga sem tudja, hisz, ha már nem is álltak vigyázzban, az órát nézni tiszteletlenség, még akkor is, ha a hátsó sorban áll valaki.
Majd eljött az avatás pillanat, az idősebbek a "Gratulálok!" köszöntéssel átadták a logókat a kilencedikeseknek, akik ezzel hivatalosan is kadetté váltak, s a "Hazámat szolgálom!" mondattal válaszoltak. 

A műsor a Szózattal ért véget, "kivonultak a vendégek, és elhangzott az "Oszolj" parancs, amelyre a kadettek kiléptek az addig oly tökéletes sorukból." (Karczagi Attila sorai)
Esemény előtti izgulás
A legemlékezetesebb természetesen az 'újoncok' számára volt ez az esemény. Ők így emlékeznek rá.
Vidi Zoltán: "Amikor beléptünk még izgultam, de ahogy telt az idő egyre kevésbé. Megtisztelő és öröm volt ilyen magas rangú személyek előtt állni. Amikor átadták a kitűzőket nagyon örültem hogy én is kadett lettem, és büszke voltam. Jó volt látni hogy a szüleim is büszkék rám." 
Szabó Martin: "Nagyon izgultam, de én egesz nap, nem csak előtte.Amikor láttam, hogy kik jöttek, akkor nagyon boldog voltam, hogy idáig jutottam. Amikor megkaptam a KADETT pajzsot, akkor hihetetlen érzés volt, főleg az, hogy attól az embertől kaptam, aki a legjobb barátom lett. Büszkén fogom viselni ezt a logót!"
S miképp vélekedik az, aki adta, Tábi Viktor 10. B: " jó érzés volt nagyon, hogy én  nyújthattam át ezt a jelképet ilyen nagy emberek előtt. Amúgy meg féltem valaki kidől és beégünk, vagy bármi."
(Köszönet Karczagi Attilának, Szabó Martinnak, Vidi Zoltánnak és Tábi Viktornak a szövegért. A képek Ducsai tanár úr fotói, a 2. és 3. kivételével, azokat Demeter Pál, volt kollégánk készítette.
A Ducsai tanár úr által készített többi fotó a Kolexpress facebook oldalán megtalálható.

2015. október 14., szerda

VERSENYEK - HÁZON BELÜL

Miután újra visszaszoktunk, vagy épp az elsősök, újak megszokták a kollégiumot, ideje volt, hogy el kezdjünk versengeni egymással.
A  relatív jó időt kihasználva lezajlott a focibajnokság. Nagy küzdelem és viszonylag kevés gól jellemezte a meccseket. Nagy csatában 11-es, akarom mondani hetes rúgásokkal végül is az ötös csoport diadalmaskodott, bár a kettesnek jobb volt a gólkülönbsége.
A dobogó alsó fokát a hármas csoport érte el, mögöttük a sorrend: egyes - hatos - négyes csoport.
A következő versenyszámokban az erő számított, előbb az egyes csoport által megrendezett fekvőtámasz versenyen, majd a DT által levezényelt szkanderbajnokságon is dominálhattak a csoportok erős emberei. Vagy épp, akik ráértek... Mert ezeken a versenyeken már nem volt teljes a részvétel.
A fekvőtámasz versenyt a hatos csoport nyerte meg, második a hármas lett, harmadik pedig az ötös. A négyes és a kettes nem vett részt, így pontokat sem kapott.


A szkander-bajnokságon Smigróczki Bence győzött (5. csoport), megelőzve Vincze Viktort (3. csoport) és Karczagi Attilát (2. csoport). Negyedik lett Godó Ákos (6. csoport), míg 5. az egyes csoport újonca: Tóth Richárd.


Kedd este, 13-án újabb csapatsportágban - floorball - versenyezhettek a kollégisták, a 2. csoport nem túl profi szervezésében (kivétel a plakát). Mindössze 3 csapat jelent meg, most az egyes és a hármas csoport nem képviseltette magát. Az ötös csoport lelkes, érett játékkal mindkét meccsét behúzta, így nyert a szintén nagyon lelkes, és igen remek szurkolókkal bíró négyes előtt, míg a hatos nagyon kulturált, de fizikai erőt nélkülöző játéka a 3. helyre volt elég.

 A hangulat, az igen...

Az összetett állása: (felül a csoport száma, alul a pontjainak száma)
 1.  2.  3. 4.  5.  6.
14 20 17 6 26 15
További képek a Kolexpress facebook oldalán!

2015. szeptember 29., kedd

Eged-futás 2015.

REGISZTRÁCIÓ - ELIGAZÍTÁS - RAJT - FUTÁS - PIHI - FUTÁS - EREDMÉNYHIRDETÉS
Az időjárást előrejelző oldalak ellenére csütörtökön még szép idő fogadta szokásos versenyünkre érkezőket. Az idő mellett természetesen a szervező diákság is foglalkozott a megérkező versenyzőkkel: regisztrálták, rajtszámot adtak, és vízzel is ellátták őket. Ritka esetként mindenki időben becsekkolt, így Kis tanár úr eligazítása után Sebestyén tanár úrnak még húznia kellett az időt és a versenyzők idegrendszerét, hogy pontban háromkor elrajtolhasson a szokásos pisztolylövésre a mezőny. Amely igen népes volt. 41 fiú és 22 lány nevezett.
A futók tehát nekiveselkedtek, útvonalfelelőseink gondos ODA figyelése mellett. Sajnos néhányan a VISSZA figyelésre már elhagyták 'őrhelyüket', szerencsére nem lett probléma, de ez nem volt szép tőlük, és így TŐLÜNK.
A lankás, és kevésbé lankás domboldalak, az aszfalt, a köves út, és a többi kellemetlenség idén is szedett áldozatokat, négy lány feladta a versenyt, de az igazi dráma csak később jön.
A kellemes napsütésben Ducsai tanár úr számos fotót lőtt a futókról, akik közül már a tapasztaltak tudják, nemcsak a felfelé út nehéz, hanem a lefelé is. A verseny egyéni része végül nem lett szoros, és a csapat elsőség kérdése sem volt kérdés a fiúknál főleg. A gyorsabbik nem képviselői között a Neumann és a Wigner két-két csapata kiemelkedett a mezőnyből, és szép sormintát alkotva Neumann 1, Wigner 1(Koseczky Máté, Szőke Tamás, Szőke Zoltán), Neumann 2, Wigner 2 (Fehér Zalán, Lokonszki Márk, Veréb Ádám) sorrendben érkeztek be.Míg az első csapatok között 10 perc különbség volt, addig a 2. csapatok között csupán 24 másodperc. Ötödik helyre az Eventus legényei futottak be, de akár 3.-nak is tekinthetjük őket a kollégiumokat tekintve. A mieinknek jár a gratuláció, jövőre ideje lenne visszavenni a trónt a Neumanntól!
A NEM TELJESEN BOLDOG GYŐZTESEK
2. HELYEZETT CSAPATUNK

A DOBOGÓS FIÚK FUTÁS KÖZBEN
Fiú egyéniben a Neumann duplázott, Szabó Bence lett az első, Papp Alex, a tavalyi győztes pedig a második. A dobogó alsó fokára a mi fiúnk, az ifjabb Szőke, a Zoltán ért fel. Az eredményhirdetésen azonban a győztes már csak részben volt jelen, ekkor már a mentőautóban feküdt, ugyanis rosszul lett. Szerencsére nagyobb baj nem lett, kollégiumvezetőnk pedig telefonon gratulált a győztesnek.
A lányoknál a tavalyi győztes feladni kényszerült a versenyt. Egyéniben így is Neumannos győzelem született, Zákány Hanna érkezett elsőként, mögötte két Gárdonyis futott be: Vági Vanessza és Misi Karina, s a csapatversenyt is ők nyerték a Neumann és az Eventus előtt.
BOLDOG GÁRDONYISOK

A DOBOGÓS LÁNYOK FUTÁS KÖZBEN
A mieink idén jól teljesítettek, jó versenyt futottak a Neumannal és önmagukkal. Gratulálunk Nekik innen is, valamint köszönetet mondunk a szervezőknek is! Jövőre találkozunk!

PÓLÓBAN ÉS ANÉLKÜL
4 FUTÓNK VERSENY ELŐTT ÉS UTÁN


SEGÍTŐK AZ EGEDEN

SEGÍTŐK AZ UTAKON
További képek a honlapon: http://wignerkollegium.hu/15-egedfutas  és a facebook oldalunkon az Eged 2015 albumban.

2015. április 20., hétfő

Egy zsúfolt nap krónikája

Valamiért az április 15., mint versenynap, idén több szervező naptárában kiemelt figyelmet kapott. Így fordulhatott elő, hogy kollégistáink jó része ezen a napon nem iskolába, hanem versenyre ment. S ha már versenyeztek, eredményesen tették.
Kezdjük azokkal a versenyekkel, ahol alapvetően az iskolát képviselték társaink. Az elsősegélynyújtó versenyen, ahol  Wigner 3 csapattal képviseltette magát. Szereztek egy 2., egy 5. és egy 8. helyet. Kollégistáink közül a résztvevők között volt Betenbuk Viktor, Gergencsik Olivér, Vincze Flórián.
Katonai versenyekkel folytatjuk. Ez már közelebb áll hozzánk, hisz Sebestény Csaba tanár úr nemcsak kollégiumunkban tanárkodik, hanem odaát az iskolában is. Ő Felsőtárkányba vitte fiainkat (és iskolás lányainkat), az „Erőltetett menet” elnevezésű versenyre. A 10 kilós nehezékkel való futással fűszerezett versenyben a Koseczky Máté, Rendik Milán duó a 2. helyen ért célba. Korsós Attila társával a 3., míg Bohati Botond és párja a 4. helyen érkeztek be.

A fővárosba is mentek kollégistáink. A Honvédelmi Kötelék verseny országos döntőjében Fehér Zalán és Gál Ádám (valamint Szőke Tamás és Maráczi Máté) vettek részt. A kemény versenyen, ahol többek között ilyen akadálypályát is teljesíteni kellett, végül a 2. helyen végeztek, így egy olaszországi úton vehetnek majd részt. A részszámok közül egyébként az egészségügyi gyakorlatokat megnyerték. Link a többi képhez:  http://www.honvedelem.hu/galeria/budapesten_rendeztek_meg_a_honvedelmi_kotelek_versenyek_orszagos_dontojet

S most jöjjön a fő versenyünk, hisz ezen, mint kollégisták szerepeltünk, a Kollégiumi Szpartakiád. 

Már tavaly is jól szerepeltünk, de idén rátettünk még egy lapáttal. Ennek ellenére összetettben „csak” harmadikok lettünk, de mi vagyunk a legjobb nem vegyes kollégium. Az összetett pontverseny kiszámításánál ugyanis egy vegyes kolinál azt az eredményt vették figyelembe, ahol jobban szerepeltek. Tehát, hiába szerepeltek mondjuk rosszul a Neumann fiú focistái, ha a lány kéziseik nyertek, akkor az egyenlő a mi foci győzelmünkkel. Mert, megismételve a tavalyi diadalt, idén, ha büntetőkkel is, de ismét a mieink nyertek. Csatlakozott a duplázók közé a kosárcsapat is, ők sem találtak legyőzőre.

Nem voltak önmaguk árnyéka - legalábbis a pályán!

A futószámokban sem szerepeltünk rosszul. Sőt! Magyar Levente megnyerte a 400 méteres futást, és a 4x100-as váltó ( Cserneczky Sándor, Karczagi Attila Penyaskó Patrik, Ungvári István) is az elsőként hasította át a célszalagot. Harmadik helyezett lett Karczagi Attila a 100-, Csapó Dénes pedig az 1500 méteres síkfutásban.

A maradék két versenyszámban, a szkanderben, és az évek óta gyenge pontunknak számító helyből távolugrásban nem értünk az első hatba. Így is a versenyszámok felét mi nyertük meg! Gratuláció a fiúknak és Kis Sándor csapatvezetőnek!

Befejezésül még egy kis megjegyzés. Korát tekintve a csapatunk khm, elég idős. Persze úgy értve, hogy jövőre már nem lesznek itt. Pl. a teljes kosárcsapat, a focisták nagy része, aki ráadásul futásban is jeleskedtek. Jövőre tehát kényszerű vérfrissítés várható, de egyben kiugrási lehetőség az eddig háttérben megbúvó tehetségek előtt. Lehet gyakorolni, készülni, mert ahogy a nagyok mondják: „a bajnokság vége egy újnak a kezdete”. És még egy érv, hogy versenyezni akarj jövőre: fotósunkat, sajnos, néha bizonyos látvány jobban lekötötte, mint a verseny, íme a bizonyíték:

2015. március 13., péntek

SAKKNAGYHATALOM LETTÜNK!

 Valljuk be őszintén, van valami perverz, nehezen megmagyarázható jó érzés abban, amikor leütünk egy parasztot. Akarom mondani gyalogot. Merthogy ugye, a sakkjátékról van szó. Nekünk, amatőröknek, a gyalog paraszt marad, ahogy a huszár is ló, és a vezér is királynő. Az elnevezés nem olyan fontos, inkább az, hogy játszunk, sakkozzunk. Legtöbben már valahol már találkoztunk e játékkal, azonban mire a középiskolás fokozatba kerülünk, elfelejtődik. Ezt az elfeledett ismeretet segít újra felidézni Kovács tanár úr már évek óta. A kollégiumba bekerülő újoncokat, legyenek akár kilencedikesek, akár tizenharmadikosok, arra „kényszeríti”, üljenek le, s játszanak újra. Van, akinek a lépések felidézése is nehéz, mások örülnek, hogy újra kipróbálhatják magukat, és hasonló érdeklődésű társakra találhatnak. A kollégiumban vagyunk elegen, ha újra lázba hoz a játék, van, lesz partner is.

Tanár úr munkájának gyümölcse az is, hogy kiderül, egyeseknek igen jól megy ez a játék. S belőlük lehet alkotni egy sikeres csapatot. Egy olyat, amely változó összeállításban, de a tavalyi év után ismét elhozta a csapat aranyérmet a kollégiumok közötti sakkversenyről. A Szilágyiban megrendezett versenyen hat kollégistánk vett részt. Közülük a három legjobbnak az eredményét adták össze, s az így szerzett 13 pont szerencsét, de inkább jól megérdemelt első helyet eredményezett.
A győztes trió tagjai közül Csiszár Boldizsár (6. csoport) mind az öt meccsét megnyerte, egyéniben így második lett a sakkban lévő számítási mód következtében. Csernei Máté (2. csoport) és Kupai Attila (1. csoport) egyaránt 4-4 győztes meccsel végeztek, így előzték meg a Szilágyit és a Neumann Kollégiumát. Gratulálunk Nekik, és természetesen elismerés illeti Kovács Péter tanár urat is!
A győztes sakkcsapat tagjai: Csernei Máté, Csiszár Boldizsár, Kupai Attila
További sakkozóink, az „utánpótlás” is korrekten szerepelt. Balogh Ádám, Juhász Ákos és Vincze Flórián talán már jövőre fejlődnek annyit, hogy előrébb léphessenek. A rivalizáció meg ugye, alapesetben hasznosan hat a teljesítményre. Jövőre nem lehet más a cél, mint a triplázás, és akkor még jogosabban állíthatjuk, hogy a Wigner koli: sakknagyhatalom!

2015. február 8., vasárnap

Kollégiumi (köz)gyűlés


Január 29-én kollégiumi közgyűlést tartottunk. Volna. Azonban a sok hiányzó miatt, 'sima' koligyűlés lett. Az igazolatlanul hiányzók egy figyelmeztetéssel lettek gazdagabbak. Nézzük, miről is maradtak le.

A DT beszámolt az első félévről, milyen rendezvények történtek. Arról is említést tettek, hogy a DT saját zsebéből, azaz a diákság pénzéből volt kénytelen kiegyenlíteni az eltűnt konyhai eszközök árát, mivel nem 1-2 darabról volt szó, sajnálatosan. Szó esett a második félév tervezett rendezvényeiről is. Megemlítődött, hogy a csoportok közötti versenyeket, ha lehet, minél izgalmasabbá próbálják tenni a szervezők.

A kollégiumvezető úr is beszámolt az első félévről, a saját szemszögéből. Tanulásban csigatempóban, de előre fele tart a koli. A szobarendekkel még gond van, de a szépszámú beírások miatt azért érezhető a javulás is. Válaszolt a diákság feltett kérdéseire is. Ablak sötétítés ügyben hajlandó kompromisszumra. Igényesen és hézagot hagyva, be lehet fedni az üveget. És egységesen. Ehhez a DT-nek fel kell vennie a kapcsolatot Ducsai és/vagy Kovács tanár úrral. A vasárnapi visszaérkezést is pontosította a kollégiumvezető.
Félév lévén kiosztotta a jutalmakat is. Kiváló kollégistánkról már írtunk itt, de nemcsak ő lett az egyedüli jutalmazott. Példás kollégista címet kapott Balla Ádám az egyes csoport, és Penyaskó Patrik a hatos csoport tanulója is. Gratulálunk nekik!
Balla Ádám épp elérzékenyül
Penyaskó Patrik büszkén fogadja a gratulációt

További képek:



2015. február 5., csütörtök

Interjú egy rejtélyes és misztikus kiváló kollégistával





Ilyen is rég volt. Még 2011-ben Agócs Marci kapott utoljára kiváló kollégista címet. Eltelt pár tanév, s ezalatt nem akadt olyan kitűnő személyiség, aki kiérdemelte volna. Idén azonban a Diáktanács és a nevelőtestület közös döntése alapján Rozsnyai Gábor megkapta a Kiváló Kollégista oklevelet, mellé a jutalomkönyvet és a 22 óráig tartó állandó kimenőt. Gáborral beszéltünk „kitüntetése” után.

Kollégiumi gitárszóló
Meglepettnek tűntél, amikor kiszólítottak a kollégiumi gyűlésen…
Igen, az voltam. Nem számítottam rá, de jól esett :)
Folytassuk néhány villámkérdéssel. Csillagjegyed?
Kos.
Kedvenc színed?
Zöld és lila.
Kedvenc zene, zenekar?
Rock, metál. Bullet For My Valentine, Asking Alexandria
Színész, mozi?

Jason Segel és az Így jártam anyátokkal sorozat. Ami sajna véget ért.
Honnan jössz?
Heves.
Hova tartasz?
Versmondó versenyen

Reményeim szerint Miskolcra, a villamosmérnöki karra.
Melyik osztályba jársz?
12. c osztály. Reál tagozaton kezdtem, majd infón folytattam, mert elektro továbbtanulós csoport sajnos nem jött össze kellő létszámban.
Térjünk vissza a kollégiumhoz. Mi volt az első kollégiumi benyomásod?
Lehet, furán hangzik, de az, hogy milyen hosszú a folyosó, s mennyi szoba van.
Mi volt a legrosszabb kollégiumi élményed?
Amikor felújították, vagy javították a szobánkat, akkor három hétig a betegszobán kellett laknunk. Távol a többiektől, ráadásul a tanári folyosóján…, még a napirendünk is felbolydult. Egyetlen előnye az volt, hogy mellettünk volt a kiskonyha.
Mi volt a legjobb kollégiumi élményed?
Azt hiszem 2012-ben, a tavaszi kollégiumi héten volt a városismereti vetélkedő. Épületeket, szobrokat kellett fotózni, időre, körberohangáltuk az egész várost, jó hangulatú volt.

Van valami fogalmad arról, miért lettél kiváló kollégista?
Szurkolás a többieknek
Talán. Rendszeresen részt vettem a csoportok közötti vetélkedőkben, ott ahol hasznomat tudta venni a csoport. De a kollégiumok közötti vetélkedőkön is képviseltem a kolit. Kilencedikben az Eger vetélkedőn vettem részt. Mivel Varga tanár úr volt épp a töritanárom, az iskolák közötti versenyen is voltam. Ennek még annyi kötődése volt a kolihoz, hogy az egyik versenyfeladatban egri művészt kellett bemutatni, s én Ducsai tanár urat „prezentáltam”, némileg épp megfázva. Aztán voltam még egy Erdélyről szóló versenyen. Ha már Ducsai tanár úr, részt vettem a képzőművészeti szakkör munkájában is.
Alkotás közben

Ennyi?
Az indoklásban a kollégiumvezető úr azt mondta, hogy sokat segítettem a társaimnak. Nekem ez nem volt fárasztó, szívesen segítek, annak, aki kérdez, legyen akár évfolyamtársam, akár fiatalabb diák a szinten, a csoportból. Jó állapotú könyveimet is elajándékoztam már. E mellett „szervizelek” is, javítottam már laptop-töltőt és forrasztgattam egyet-mást.
Ez a hobbid?
Igen, s ebben sokat köszönhetek nevelőtanáromnak Posta József tanár úrnak. Ő ösztönzött az elektronika felé, s a tanulásban is motivált, ha épp leeresztettem egy kissé. Ja, és erről jut eszembe, a kollégiumi stúdiós szakkör oszlopos tagja vagyok, társaimmal együtt közreműködtünk a rendezvények lebonyolításában.
Mi a helyzet a tanulmányi kritériummal?
Általános iskolában sosem voltam kitűnő tanuló. Aztán 10. év végén az lettem, majd 11. év végén és most is.
Akkor Te tudsz tanulni a koliban?
Igen. Szerintem a hozzáállás a döntő. Ráadásul a koliban jobb tanulni. Tudunk segíteni egymásnak, jobban rákényszerít az időm beosztására.
Akkor nem bántad meg, hogy kollégistává kényszerültél?

Egyáltalán nem. Sőt! Kimondottan örülök, ha választani kéne a bejárósság és a kollégistaság között egyértelműen az utóbbit választanám. Remélem az egyetemen is kolis leszek. A kollégium barátokat, egy összetartó közösséget adott számomra. Ugyanakkor sokat önállósodtam is. Rajtunk múlik, hogy a kollégiumi lehetőségek pozitív vagy negatív oldalát erősítsük meg.

Köszönöm az interjút, s további sok sikert kívánok!
Tortára várva...


A csoporttal