2015. november 1., vasárnap

Kadettavatás - kollégista szemmel


Október 22-én eléggé a felbolydult méhkasra emlékeztetett az intézmény iskolai része. Ennek legfőbb oka, hogy idén a kadettavatás mellett tiszteletét tette nálunk a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Altiszti Akadémiája. Minden évfolyamnak tartottak előadásokat, sok a szülőknek is. Emellett fegyverbemutatót is tartottak, s aláírtak egy együttműködési megállapodást, mely szerint az Altiszti Akadémia ezentúl szakmailag segíti a KatonaSuli programot a Wignerben. A dokumentumot Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka és Busák István igazgató úr látta el kézjegyével. Sebestény Csaba tanár úr két szárnysegédje a Debrecenből nem teljesen önként távozó, s lehet az egri állomáshelyet is nemsokára elhagyó Gyenes Ákos és Pongrácz László volt.

Az avatásra megérkezett Habis László úr is, Eger város polgármestere. Nem csoda, ha ilyen magas rangú vendégek miatt kissé feszültebbek voltak a katonai osztályos tanulók, mind az avatandók, mind a felsőbb évesek, akik közül páran nem bírván az izgalmakat, vagy betegséget elkapva (?) többen hiányoztak (ugye, R. Milán?). .Azonban a próbáknak köszönhetően rendben ment minden. A felsorakozott kadétok és jelöltek először a zászlót fogadták tisztelettel. A zászlót Varga tanár úr két 'kedvenc' kollégistája kísérte: Cseh Dávid és Fehér Zalán. Természetesen magát a zászlóvivést nem merték rájuk bízni :)

Majd a dandártábornok úr érkezett és vonult el a vigyázzban álló tanulók előtt. A rézfúvósok eljátszotta Himnusz után Busák igazgató úr nyitott meg az avatást. Utána a dandártábornok beszélt, aki a mikrofonnal kilépett a pódium elé, e lazaságával eléggé meglepett mindenkit. Karczagi kollégistánk szerint "körülbelül 12 percig" beszélt, de hogy ő ezt honnan veszi, maga sem tudja, hisz, ha már nem is álltak vigyázzban, az órát nézni tiszteletlenség, még akkor is, ha a hátsó sorban áll valaki.
Majd eljött az avatás pillanat, az idősebbek a "Gratulálok!" köszöntéssel átadták a logókat a kilencedikeseknek, akik ezzel hivatalosan is kadetté váltak, s a "Hazámat szolgálom!" mondattal válaszoltak. 

A műsor a Szózattal ért véget, "kivonultak a vendégek, és elhangzott az "Oszolj" parancs, amelyre a kadettek kiléptek az addig oly tökéletes sorukból." (Karczagi Attila sorai)
Esemény előtti izgulás
A legemlékezetesebb természetesen az 'újoncok' számára volt ez az esemény. Ők így emlékeznek rá.
Vidi Zoltán: "Amikor beléptünk még izgultam, de ahogy telt az idő egyre kevésbé. Megtisztelő és öröm volt ilyen magas rangú személyek előtt állni. Amikor átadták a kitűzőket nagyon örültem hogy én is kadett lettem, és büszke voltam. Jó volt látni hogy a szüleim is büszkék rám." 
Szabó Martin: "Nagyon izgultam, de én egesz nap, nem csak előtte.Amikor láttam, hogy kik jöttek, akkor nagyon boldog voltam, hogy idáig jutottam. Amikor megkaptam a KADETT pajzsot, akkor hihetetlen érzés volt, főleg az, hogy attól az embertől kaptam, aki a legjobb barátom lett. Büszkén fogom viselni ezt a logót!"
S miképp vélekedik az, aki adta, Tábi Viktor 10. B: " jó érzés volt nagyon, hogy én  nyújthattam át ezt a jelképet ilyen nagy emberek előtt. Amúgy meg féltem valaki kidől és beégünk, vagy bármi."
(Köszönet Karczagi Attilának, Szabó Martinnak, Vidi Zoltánnak és Tábi Viktornak a szövegért. A képek Ducsai tanár úr fotói, a 2. és 3. kivételével, azokat Demeter Pál, volt kollégánk készítette.
A Ducsai tanár úr által készített többi fotó a Kolexpress facebook oldalán megtalálható.

2015. október 14., szerda

VERSENYEK - HÁZON BELÜL

Miután újra visszaszoktunk, vagy épp az elsősök, újak megszokták a kollégiumot, ideje volt, hogy el kezdjünk versengeni egymással.
A  relatív jó időt kihasználva lezajlott a focibajnokság. Nagy küzdelem és viszonylag kevés gól jellemezte a meccseket. Nagy csatában 11-es, akarom mondani hetes rúgásokkal végül is az ötös csoport diadalmaskodott, bár a kettesnek jobb volt a gólkülönbsége.
A dobogó alsó fokát a hármas csoport érte el, mögöttük a sorrend: egyes - hatos - négyes csoport.
A következő versenyszámokban az erő számított, előbb az egyes csoport által megrendezett fekvőtámasz versenyen, majd a DT által levezényelt szkanderbajnokságon is dominálhattak a csoportok erős emberei. Vagy épp, akik ráértek... Mert ezeken a versenyeken már nem volt teljes a részvétel.
A fekvőtámasz versenyt a hatos csoport nyerte meg, második a hármas lett, harmadik pedig az ötös. A négyes és a kettes nem vett részt, így pontokat sem kapott.


A szkander-bajnokságon Smigróczki Bence győzött (5. csoport), megelőzve Vincze Viktort (3. csoport) és Karczagi Attilát (2. csoport). Negyedik lett Godó Ákos (6. csoport), míg 5. az egyes csoport újonca: Tóth Richárd.


Kedd este, 13-án újabb csapatsportágban - floorball - versenyezhettek a kollégisták, a 2. csoport nem túl profi szervezésében (kivétel a plakát). Mindössze 3 csapat jelent meg, most az egyes és a hármas csoport nem képviseltette magát. Az ötös csoport lelkes, érett játékkal mindkét meccsét behúzta, így nyert a szintén nagyon lelkes, és igen remek szurkolókkal bíró négyes előtt, míg a hatos nagyon kulturált, de fizikai erőt nélkülöző játéka a 3. helyre volt elég.

 A hangulat, az igen...

Az összetett állása: (felül a csoport száma, alul a pontjainak száma)
 1.  2.  3. 4.  5.  6.
14 20 17 6 26 15
További képek a Kolexpress facebook oldalán!

2015. szeptember 29., kedd

Eged-futás 2015.

REGISZTRÁCIÓ - ELIGAZÍTÁS - RAJT - FUTÁS - PIHI - FUTÁS - EREDMÉNYHIRDETÉS
Az időjárást előrejelző oldalak ellenére csütörtökön még szép idő fogadta szokásos versenyünkre érkezőket. Az idő mellett természetesen a szervező diákság is foglalkozott a megérkező versenyzőkkel: regisztrálták, rajtszámot adtak, és vízzel is ellátták őket. Ritka esetként mindenki időben becsekkolt, így Kis tanár úr eligazítása után Sebestyén tanár úrnak még húznia kellett az időt és a versenyzők idegrendszerét, hogy pontban háromkor elrajtolhasson a szokásos pisztolylövésre a mezőny. Amely igen népes volt. 41 fiú és 22 lány nevezett.
A futók tehát nekiveselkedtek, útvonalfelelőseink gondos ODA figyelése mellett. Sajnos néhányan a VISSZA figyelésre már elhagyták 'őrhelyüket', szerencsére nem lett probléma, de ez nem volt szép tőlük, és így TŐLÜNK.
A lankás, és kevésbé lankás domboldalak, az aszfalt, a köves út, és a többi kellemetlenség idén is szedett áldozatokat, négy lány feladta a versenyt, de az igazi dráma csak később jön.
A kellemes napsütésben Ducsai tanár úr számos fotót lőtt a futókról, akik közül már a tapasztaltak tudják, nemcsak a felfelé út nehéz, hanem a lefelé is. A verseny egyéni része végül nem lett szoros, és a csapat elsőség kérdése sem volt kérdés a fiúknál főleg. A gyorsabbik nem képviselői között a Neumann és a Wigner két-két csapata kiemelkedett a mezőnyből, és szép sormintát alkotva Neumann 1, Wigner 1(Koseczky Máté, Szőke Tamás, Szőke Zoltán), Neumann 2, Wigner 2 (Fehér Zalán, Lokonszki Márk, Veréb Ádám) sorrendben érkeztek be.Míg az első csapatok között 10 perc különbség volt, addig a 2. csapatok között csupán 24 másodperc. Ötödik helyre az Eventus legényei futottak be, de akár 3.-nak is tekinthetjük őket a kollégiumokat tekintve. A mieinknek jár a gratuláció, jövőre ideje lenne visszavenni a trónt a Neumanntól!
A NEM TELJESEN BOLDOG GYŐZTESEK
2. HELYEZETT CSAPATUNK

A DOBOGÓS FIÚK FUTÁS KÖZBEN
Fiú egyéniben a Neumann duplázott, Szabó Bence lett az első, Papp Alex, a tavalyi győztes pedig a második. A dobogó alsó fokára a mi fiúnk, az ifjabb Szőke, a Zoltán ért fel. Az eredményhirdetésen azonban a győztes már csak részben volt jelen, ekkor már a mentőautóban feküdt, ugyanis rosszul lett. Szerencsére nagyobb baj nem lett, kollégiumvezetőnk pedig telefonon gratulált a győztesnek.
A lányoknál a tavalyi győztes feladni kényszerült a versenyt. Egyéniben így is Neumannos győzelem született, Zákány Hanna érkezett elsőként, mögötte két Gárdonyis futott be: Vági Vanessza és Misi Karina, s a csapatversenyt is ők nyerték a Neumann és az Eventus előtt.
BOLDOG GÁRDONYISOK

A DOBOGÓS LÁNYOK FUTÁS KÖZBEN
A mieink idén jól teljesítettek, jó versenyt futottak a Neumannal és önmagukkal. Gratulálunk Nekik innen is, valamint köszönetet mondunk a szervezőknek is! Jövőre találkozunk!

PÓLÓBAN ÉS ANÉLKÜL
4 FUTÓNK VERSENY ELŐTT ÉS UTÁN


SEGÍTŐK AZ EGEDEN

SEGÍTŐK AZ UTAKON
További képek a honlapon: http://wignerkollegium.hu/15-egedfutas  és a facebook oldalunkon az Eged 2015 albumban.