2013. október 10., csütörtök

Kollégisták mindenhol 1. Katonák


 Katonák kalandjai

Elsőként két, katonai osztályba járó diáktársunk élményeit osztjuk meg. Ők egy hét leforgása alatt két versenyen is részt vettek.

Időrendben először a „III. Erőltetett Menet” elnevezésű középiskolák közötti járőr típusú versenyen, amelyre az idén harmincegy diákcsapat sorakozott fel a Felsőtárkányi tónál. Az eseményre az iskola igazgatója és természetesen Sebestény tanár úr is kiváncsi volt. A wigneresek közül Bohati Botond és Szőke Tamás volt párban egy csapatban, és a 22 fiúcsapat közül végül a 3. helyre értek be, pedig nem számítottak arra, hogy ilyen jó helyezést fognak elérni. A versenyzők egy-egy tíz kilós homokzsákot cipelve vágtak neki a tíz kilométeres távnak, amelynek egy részén a csapattársaknak – feltételezett „sebesülés” miatt - egymást kellett vinniük a hátukon. A mieink 59 perc alatt teljesítették a távot.
Ezen a versenyen a Kossuth diákjai előbb végeztek, igaz csak a fiúknál, a lányoknál wigneres győzelem született.
Meg kell említeni, hogy nemcsak további versenyzőként (Magyar Levente, Fehér Zalán), de szervezőként is közreműködtek diákjaink, közöttük kollégisták is, Farkas Dániel, Klepej Zoltán, Bánszki Dániel és Deák Gergő.


 Az eseményről készült képek megtalálhatók az iskola honlapján:
http://www.wignerkozepiskola.hu/wigner/galeria/esemeny.html


Ami Botondot és Tamást illeti, ők egy hét múlva már a Dunántúlon vetélkedtek az első „HADITORNA CSAPATVERSENY” keretében. A pákozdi katonai emlékparkban és a Velencei-tó környékén megrendezett versenyen középiskolás diákok, valamint meghívott katonai szervezetek, az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei, az MH Altiszti Akadémia hallgatói vehettek részt 4 fős csapatokban (a másik két ember: Sütő Zsolt, Balogh Gabriella). A 40 benevezett csapat tájfutásban, légpuskalövészetben, kézigránátdobásban, gátépítésben, elsősegélynyújtásban, rádiós rókavadászatban, íjászatban és evezésben mérte össze erejét és ügyességét. A fizikai próbák mellett a részvevőknek elméleti teszteket is ki kellett tölteniük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, a Magyar Honvédség, a NATO, honvédelmi alapismeretek, az önkéntes tartalékos és a Honvédelmi Kötelék program, valamint az elsősegély és katasztrófavédelmi alapismeretek témakörökben is. A tervek szerint a jövő évtől a haditornát már felmenő rendszerben megyei, majd országos szintű versenyként hirdetik meg a fiatalok számára.
Ami az eredményt illeti, fiaink helyt álltak. Nyolcadikak lettek az erős mezőnyben, megelőzve a Kossuth Zsuzsás csapatokat. Legjobban a gátépítés ment, ami kiválóan mutatja a kollégisták kettős mentalitását: tudnak építeni, de legfőképp akadályokat :)… Ami pedig a legkevésbé ment, az az elmélet volt.
A borús, szeles idő miatt sajnos egy nagyon várt programelem elmaradt: az ejtőernyős tandemugrás. Sebaj, majd jövőre ki lehet próbálni, milyen is a magasból a földre visszatérni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése