2014. május 5., hétfő

Azért vannak a jó barátok...

A kollégiumi ballagásról


Bár a tablóképek száma alapján többen ballagtak a kollégiumból, a valóságban mégis az idein vettek részt legkevesebben. Külsőseink szerenádja már hétfőn elkezdődött, így gyakorlatilag nélkülük vonultak le a végzősök az étterembe. Itt Szabó Bálint gitárjátékára énekelte Boza Bence a címadó dalt, majd Bartha Balázs szavalt. A Diáktanács nevében Brukner Gábor búcsúzott el a végzősöktől, felidézve azokat a pillanatokat, amelyek emlékezetesek egy kollégista számára. Balogh Csaba válaszában részben reflektált e gondolatokra, de legfőképp azt köszönte meg, hogy ’faragtak’ rajtuk. (Szó se róla, volt mit…) Ezután pillanatnyi üzemzavar lépett fel a rendezvény menetében, de végül is csak sikerült átadni a kormánykeretet a fiatalabb évfolyam képviselőinek, illetve az ajándékokat a tanároknak és a kollégiumi dolgozóknak.
Kiss Ferenc kollégiumvezető beszédében azt emelte ki, hogy fontos válaszúthoz érkeztek az ünnepeltek, de érthető okokból, a jövő helyett, amelynek alakulása alapvetően Tőletek függ, a múltról beszélt. Arról, hogy a közösség mit adhatott az egyénnek, még ha az nem is kérte, s arról, milyen erős barátságok köttetnek itt e 4-5 év alatt. Zárszóként az „őskollégista” Konfuciust idézte: "Amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak sem!”

A jutalomkönyvek átadása után (Csiszár Ákos és Balogh Róbert kapott személyre szóló pakkot) jöhetett a koccintás, majd a szépen felöltözött kilencedikesek felszolgálták az ünnepi menüt, melynek elfogyasztásával véget is ért a rendezvény.

2014. május 3., szombat

SZUPER SZPARTAKIÁD

Tavasszal minden évben megrendezésre kerül a város kollégiumai között egy nagy sportvetélkedő - a szpartakiád. Idén már a tavaszi szünet előtt sor került volna rá, de akkor a rossz idő miatt elhalasztották. Bár a szünet alatt nem úgy nézett ki, hogy az április 28-ra áttett napon szép idő lenne, de végül az égiek megkönyörültek. Sőt! Talán az égiek is segítettek abban, hogy kiemelkedő eredményeket érjen el kollégiumunk.
Persze ne vegyük el a dicsőséget a társainktól! Kezdjük a focistákkal! Oly sok balszerencsés év után, végre kijött a lépés! A Nagy Péter, Bojtos Ádám, Sőti Gábor, Tóth Barnabás, Óvári Bence, Czene Erik, Keszte Márton, Gulyás Viktor, Batki Martin, Oláh Tamás kerettel felálló fiúk diadalmaskodtak!
Ugyancsak első helyet értek el street-ball kategóriában kollégistáink, egészen pontosan a Bocsi Krisztián, Brukner Gábor, Cserneczki Sándor, Csapó Dénes alkotta négyes.
Szkanderben Czank Ádám második lett,  Kovács Péter pedig zárófellépésén negyedik helyezett lett.
Futóink is kitettek magukért. 100 méteren a képzeletbeli dobogó 2. fokára Szőke Zoltán, a 3.-ra Keszte Marci állhatott fel. A Tóth Barnabással és Bojtos Ádámmal kiegészült 100-as váltó ezüstérmes lett.
Ugyancsak ebből az éremből kapott Magyar Levente 400 méter, Szőke Zoltán pedig 1500 méter lefutása után.
Ezek az eredmények végül az összetett második helyére repítették a csapatot. Gratulálunk mindenkinek, és kívánjuk, hogy Kis Sándor tanár úrral jövőre megint ilyen szép eredményeket érjenek el!
Erre ráadásul sok esély van, hiszen mindössze négy végzős volt a keretben. Idén úgy látszik jól sikerült a kiválasztás, nemcsak haveri alapon jutottak egy 'potya' naphoz az érintettek, derekasan megszolgálták az igazolt hiányzást!

További képeket a Kolexpress facebook oldalán találhattok: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.736894109684776.1073741845.614318791942309&type=1

2014. április 25., péntek

Tavaszi Kollégiumi Hét

Lassan véget ér a szünet, sőt már véget is ért, már hétvége van. Visszakészülünk rövid három napra, hogy elbúcsúzzunk végzőseinktől. De a jövő helyett egyelőre tekintsünk egy kicsit vissza. Milyen is volt az idei kollégiumi hét?
A hét elején sportos. Hétfő délután sprinteltek a csoportok legjobbjai, majd a Wigner-kört futották le, váltva egymást. Sajnos Barnabás, a nagy esélyes hatos csoport első futója összeakadt és elesett a rajtnál, így a kettes csoport víg váltója fölényesen nyert. Este elkezdődött a focitorna, jó hangulatú meccsekkel.
Másnap a futást a kötél váltotta fel, ezt próbálták húzni-vonni a csoportok. A szkanderbajnok Czank Ádám vezérlésével a hármas csoport diadalmaskodott, helyenként igen jó partikat lehetett látni. Este folytatódott a focibajnokság, amelyet behúzott a hatos, s ezzel már előrevetítette a csoportok közötti verseny megnyerését is, általuk.
Nincs kollégiumi hét kiállítás nélkül! A társalgóban Ducsai tanár úr legújabb képeit lehetett megtekinteni. A megnyitón Teleki Clara valóságos művészettörténet órát tartott.
A szerda délelőtt nagy eseménye a kollégiumok közötti szpartakiád lett volna. Az időjárás azonban közbeszólt. Persze, ha a mostani égboltot és az előrejelzéseket nézzük, akkor a hétfői pótnap sem ígérkezik szebbnek, sőt!
Másnap délután került sor a csokis versenyekre, ahol új feladatok is bemutatkoztak, mint pl. a kitörés, súlyzóval. Sajnos a csokik idén is hamar elfogytak, s ezek után a játékkedv is lelohadt.
Csütörtök estére maradt a városismereti barangolás, azaz a gyűjtögetős feladatok sora. Feltehetően a kialakult különbségek miatt (már nem igazán módosulhatott az állás), a keresési-kutatási láz elég csekély volt. Még lányokat is alig hoztak be fiaink, pedig máskor alig győztük őket adminisztrálni. Azért került néhány baseball sapka és szilikon karkötő is. A végeredményre nem is kellett sokat várni. Az udvaron megtörtént a torta és a borítékok átadása, majd jöhetett a tűzzsonglőr csapat, akik idén is kitettek magukért és a közönség szórakoztatásáért. Ja, hogy ki nyert? A hatos csoport, ahol zömmel az érettségi utáni képzésben résztvevő kolisok vannak. E minőségükben először nyert ilyen összetételű csoport, bár tagjai közül páran, mint kettes csoportbeliek már amúgy is többszörös győztesek voltak.
Összességében nem volt rossz az idei hét. A focimeccseknek direkt jót tett, az egymásutániság, mert így nézők is voltak. A többi versenyszám alatt is sokan jelen voltak, egyedül a zárónapi aktivitás, illetve annak hiánya említhető negatívumnak. Reméljük jövőre szorosabb lesz a verseny, s akkor nagyobb lesz a harci kedv!