2014. december 4., csütörtök

Videók a Mikulás-esti elsős avatásról

Idén is eljött Mikulás, és idén is felavatta újonc kilencedikes (hetedikes) kollégistáinkat.
Erről bizonyíték is van. Egyelőre videók formájában, de hamarosan képek is lesznek.
A szobarend szigorú szemrevételezése után, a "kiválasztottak" szolgálták fel az ünnepi menüt. S nemcsak felszolgáltak, de segítettek is az étkezésben. Hol megemelték az asztalt, hol kitöltötték a vizet a pohárba (a negyedikről, mert ott a legfinomabb), hol meg is etették a fáradt, öreg kollégistákat.
Aztán átvonultunk az aulába, s vártuk a Mikulást. Az elsősök daloltak neki, de azt hisszük, inkább a kötelességtudat miatt jött meg a Télapónk, mintsem a gyönyörű hangjuk miatt. Ezt az állítást a videón le is csekkolhatjátok. A Mikulás a kollégiumvezetőnek is meglepetést okozott, hisz felköszöntötte őt névnapja alkalmából.
Az ünnepi műsort idén is Molnár Bence szolgáltatta, zsonglőrködése ismét nagy sikert aratott.

Ezután jöhettek a feladatok és az avatás. Mondhatnám, hogy innen felpörögtek az események, de ez azért túlzás volna. Az új fakanál bevetésre került, talán emlékeztek,a régivel történt egy kis baleset... Kis blogunkba nagyméretű videót nem lehet beszúrni, így ez a rész a képre kattintva elvisz benneteket egy másik honlapra, de ne felejtsetek visszajönni! Jöjjenek tehát a feladatos részek és a kollégistává "ütés"!
https://www.youtube.com/watch?v=Iiaji77UcWQ&feature=youtu.be
Miután mindenki teljesített többé-kevésbé a saját feladatát, jöhetett az esküszöveg elmondása. Ebből megtudhattuk, hogy idén az összes újoncunkat Pont Pont Pontnak hívják. Érdekes. Dadogtak is kissé, és a hosszú mondatokkal is hadilábon álltak - ja és persze féllábon is. Végül csak túl estek rajta.
Természetesen idén sem maradhatott ki a záró közös éneklés. A 16 tonnát a Mikulás kezdte el előénekelni, aztán egy X-Faktorba való, a kollégiumvezetőhöz kísértetiesen hasonló 'alak' is bekapcsolódott, ahogy a kollégium egész közössége is. Mivel is zárhatnánk? Jövőre újra találkozunk!

2014. november 6., csütörtök

Gondold meg és igyál!


A fenti címmel volt vetélkedő szerda este az étteremben. A rendező kettes csoport az italokkal kapcsolatos kérdéseket tett fel a verseny első részében, majd jöhetett a kóstoló! A résztvevők nagy bánatára, alkoholmentes italokat kellett felismerni, és mivel köztük volt a kolis tea, a magas minőség garantált volt.
De ne szaladjunk annyira előre, s elevenítsük fel a történteket a képek alapján, s az is kiderül tanáraink, mely italokat kedvelik jobban.
A legfelső képen látható, hogy Kuris Gergő, leküzdve leányos zavarát, kiadja az instrukciókat. Bájos segédei, Klepej Zoltán és Bánszki Dániel kiosztották a feladatlapokat, és kezdődhetett a 'dolgozatírás'!
"Ajjaj! Ennél még az érettségi is könnyebb volt!" - dörzsölte az állát Vencel, de aztán csak beindultak, és sikeresen oldották meg, melyik koktél milyen alkotóelemekből állt össze. Helyesen tippelték meg, hogy nevelőjük, Kovács tanár úr, a szénsavmentes vizet részesíti előnyben a szénsavassal szemben. Utóbbit meghagyja nyáron a hosszúlépéshez.
A hármas csoport kemény magja a koktélokat ugyan nem vágta százasan, de a KOLI-COLA nevű fantázia italhoz a zsűri szerint ők alkották a legjobb szlogent: "Borral a legjobb!" Ők is kitalálták, hogy csoportvezetőjük Posta tanár úr inkább Staropramen világost iszik, mint barna Kozelt.
A négyes tagjai is keményen törték a fejüket. Azt még könnyen megoldották, hogy nevelőjük, Kis Sándor tanár úr, (aki a többi csoport megtévesztésére, ma tejes dobozzal jött bedolgozni) azért inkább a teát kedveli. A koktélok azonban annyira nekik sem mentek. Viszont a kultúrtörténeti részben, ők szedték össze a legtöbb pontot. Szlogenjük a zsűri tetszését bár nem nyerte annyira el, róluk azonban elárult, hogy Apple-funok. Miért is? Íme az alkotásuk: " Koli-Cola 5$ - iKoli-Cola 15$.
"Ezt most komolyan gondoltátok?" - kérdezi az ötös csoport 'kétshake-be'  esett tagja. Hiába nyomogatták az okos telefon érintő képernyőjét, a tesztfeladatlapos részben ők lettek az utolsók. Hiába tudták, hogy Ducsai tanár úr alkotás közben Coca-colát iszik, teljesítményük ma csak a részt vettünk az eseményen címre volt jó. Hiába, lassú a net, mondták ők.
"Kettőt már tudunk!" Például azt, hogy a kollégiumvezető úr inkább fehér boros, mint vörös. Ugyanakkor, szégyenszemre, csak ők tévesztették el, mit is kedvel jobban a csoportnevelőjük. Nos eláruljuk: Sebestény tanár úr a szilva pálinkának jobban örül, mint a baracknak. (Bár ezt sem utasítja vissza.) A kultúrtörténeti részben nagyon pocsékul teljesítettek, emelt magyarra idén ne menjenek! Nem tudták többek között, hogy a vetélkedő és a blogbejegyzés címét is adó idézet Erkel Ferenc Bánk bán című operájából való.

A teszt után jött a kóstolás! Öt italt kellett meginni, megízlelni, aztán kitalálni, mi is az. Közben pedig ilyen fejeket vágtak!
Dénes itt épp a 2014-es kollégiumi teát ízleli úgy, mintha épp borfesztiválon lenne. Mondjuk a teánk minőségét ismerve, azért ez nem olyan meglepő.   :) 
Patrik mondjuk, mintha kétkedne azért...
Mások úgy tűnik, egyszerűen csak szomjasak voltak, kiszáradt a torkuk a tesztírás alatt. Voltak, akik inkább a másik csapattagra bízták volna az ital próbát, s volt, aki bátran kihörpintette a poharát. íösszességében jól tippeltek a csapatok, csak a hármas tévesztette el a meggy szörpöt.
Közben a zsűri sem tétlenkedett. Jó magyar szokás szerint kettő dolgozott, kettő nézte. Végül megszületett a végeredmény, melyet Gergő kihirdetett. Ja! Majd elfelejtettem! Varga tanár úr is besegített a javításba. Sajna a szemüvege nem volt nála, ezért egy egyest perjelnek nézett, így az egyes csoport az egyik részfeladatnál egy tízessel kevesebbet kapott. Mivel a verseny szoros volt, az egyes a pokolból a mennybe került, ötödikek helyett elsők lettek (Varga tanár úr időben észrevette a bakiját, s miután nem politikus, el is ismerte.). Második helyen a négyes csoport végzett, harmadik - stílszerűen - a hármas lett, majd negyedik helyen a hatos és ötödiken - ez is stílszerű, de ... - az ötös végzett.
Befejezésül még annyit, jó kis móka volt, s azt mindenki kitalálta, hogy, bár Varga tanár úr orosz szakos, a vodkánál jobban kedveli az Unicumot.



2014. október 4., szombat

Eged-futás - 'lájkolva'

Idén is eljött az egyik nagy nap a kollégium életében: az Eged-futás napja. Verőfényes nappalra ébredtünk volna legszívesebben, de az időjárás közbeszólt. Szürke felhők gyülekeztek, s nem átallott esni sem. Így aztán Kiss Ferenc kollégiumvezető úr a versenyzők belátására bízta, elindulnak-e. Az 50 versenyző közül
FUTNI VAGY NEM FUTNI? AZ ITT A KÉRDÉS!
(29 fiú, 21 leány) végül is csak egy nem vállalta a kihívást. Mert bár szerencsére hideg nem volt, az eső csúszóssá, nyálkássá tette a terepet. Esőisten végül nagy kegyesen annyit engedélyezett, hogy végül a verseny első pár perce után leállította magát. A versenyzők közül viszont néhányan a turbó üzemmódot nyomták meg magukon, s a kedvezőtlen viszonyok ellenére remek időt produkáltak. (Persze lehet csak a startpisztoly hangjától ijedtek meg.) Ha már start, legyen róla egy kis videó is.



A versenyzők hamar eltűntek tehát a szemeink elől, hogy megkezdjék fáradtságos és nehéz útjukat, hegynek fel, majd le. A hegyen Posta tanár úr és segédei igazgatták el a felérkezőket, s adtak nekik 5 percnyi pihenőt, bár sokan tovább fújtattak volna.
A szervezők nem kis meglepetésére, akik négy órára várták az első ’fecskéket’, már tíz perccel hamarabb megérkeztek a leggyorsabbak. A neumannosoknak volt értelme edzeni, mert kettős győzelmet arattak, mind egyéniben, mind csapatban. Sőt, a lány győztest is ők adták. A mieink közül Bojtos Ádám érkezett be legelőbb, a 4. helyen, s mögötte futott be Veréb Ádám. Csapatban lett volna esélyünk a 2. helyre, de a beérkező fiaink rossz híreket közöltek. Bohati Botondnak kiment a bokája. Azonban Botond a fogát összeszorítva leküzdötte magát a hegyről, a csapatban megcsíptük a 3. helyet.
Fiaink fenn a hegyen, és eredményhirdetés után:

A GYŐZTESEK
Az Eged áldozata
A lányfutók viszonylag lassan érkeztek be, sok idő eltelt mire lett három leány koli, ahonnan mind a 3 versenyző befutott, így jöhetett az eredményhirdetés. (Eredmények legalul!)
Végül hál’ Istennek mindenki meglett, megérkezett. Az Eged végül idén is megszedte ’áldozatát’. Botondnak a szalagjai nem bírták a strapát, Kovács tanár úr bevitte az ügyeletre, s gipszben hozta vissza. 
Összességében, mit is mondhatnánk: a verseny az időjárás ellenére király volt, s az eseményt a futók maguk is lájkolták.


Eredmények:


1
Pap Alex
Neumann
0:45:50
11
Csapó Balázs
Szilágyi
0:58:30
21
Kovács Valentin
Szent Lőrinc
1:15:30
2
Szabó Bence
Neumann
0:46:40
12
Szilágyi Erik
Szent József
0:59:25
22
Móricz Gábor
Kossuth
1:15:30
3
Bojnovszky János
Eventus
0:49:40
13
Csikós Alex
Eventus
1:01:00
23
Suba Imre Bence
Szilágyi
1:22:20
4
Bojtos Ádám
Wigner
0:49:45
14
Szöllősi Krisztián
Neumann
1:01:30
24
Hangácsi Richárd
Kossuth
1:24:40
5
Veréb Ádám
Wigner
0:50:50
15
Kresák Máté
Szent Lőrinc
1:05:15
25
Sipeki József
Kossuth
1:24:40
6
Itzés Bendegúz
Neumann
0:51:35
16
Bohati Botond
Wigner
1:05:50
26
Gulyás Gergő
Keri
1:27:10
7
Tóth Dániel
Neumann
0:54:35
17
Pázmány Péter
Szent József
1:11:30
27
Molnár Tamás
Keri
1:27:10
8
Sallai Dávid
Neumann
0:55:10
18
Suha Alex
Eventus
1:11:35
28
Lőri Christopher
Keri
1:27:10
9
Molnár Péter
Neumann
0:56:10
19
Szabó Ádám
Szent Lőrinc
1:14:30
29
Németh Dávid
Szent József
1:43:00
10
Kovács Bence
Szent József
0:58:15
20
Balázs Krisztián
Bornemissza
1:15:15





1
Besenyei Loretta
Neumann
1:04:15
11
Szatmári Ágnes
Kossuth
1:29:10
2
Poczik Nikolett
Szent Lőrinc
1:12:00
12
Bokánszki Nikolett
Keri
1:30:10
3
Bezzegh Dorina
Neumann
1:12:10
13
Géczi Petra
Szent Lőrinc
1:30:40
4
Kiss Esztella
Gárdonyi
1:12:20
14
Horváth Georgina
Szent Hedvig
1:51:00
5
Kádár Krisztina
Gárdonyi
1:15:30
15
Nagy Dóra
Kossuth
1:56:00
6
Tóth Daniella
Eventus
1:16:20
15
Antal Lili
Kossuth
1:56:00
7
Misi Karina
Gárdonyi
1:16:50
17
Gönczi Timea
Szilágyi
2:02:00
8
Ferenczi Dalma
Szent Lőrinc
1:18:05
17
Szabó Kata Alexandra
Szilágyi
2:02:00
9
Tóth Ágnes
Keri
1:18:20
19
Bártfai Boglárka
Szilágyi
2:24:00
10
Bokánszki Andrea
Keri
1:24:00
19
Váradi Zsanett
Szent Hedvig
2:24:00
19
Szlahorek Zsófia
Szent Hedvig
2:24:00

FIÚK
LÁNYOK
Neumann János
1
Gárdonyi
Neumann János 2
2
Szent Lőrinc
Wigner Jenő
3
Keri
Eventus
4
Kossuth
Szent Lőrinc
5
Szilágyi
Szent József
6
Szent Hedvig
Kossuth Zsuzsa
7

Keri
8