2014. január 17., péntek

Elköszönő cikkünkre Györgyike néni is reagált:

Kedves Kollégisták! Nagyon szépen köszönöm Nektek, hogy ilyen kedvesen megemlékeztetek eljövetelemről. Igazán örülök, hogy 40 évi munkám elismeréséül ismét bekerültem a Kolexpressbe. Igen sok időt töltöttem el köztetek, de örömmel emlékezem minden pillanatra. Jó volt Veletek dolgozni még ha néha akadtak egy kis problémák is. Azt hiszem ez is hozzátartozik  a mindennapi élethez.
 Kívánok Nektek további sok sikert a tanulásban, majd később a munka és a nagybetűs életben is! Emlékezzetek rám jó szívvel! Györgyike néni

2014. január 12., vasárnap

Búcsú, avagy akinek a szünet már sosem ér véget

Búcsúzó, alkotó, alkotás
Talán sokaknak feltűnt, hogy az előtérből hiányzik egy nagy, Ducsai tanár úr által festett kép. S talán az is, hogy a kollégiumi irodában egy új arc váltotta fel a régit. A két eset között ok-okozati összefüggés van. 2013. december 20.-án Szentendrei Györgyike néni végleg elbúcsúzott az intézménytől. Attól, amelynek gyakorlatilag a kezdetektől munkatársa volt. 
Hisz a kollégium 1973 szeptemberétől kezdte meg működését, míg Györgyike néni szeptember 9-től lett ’állományba véve’. S azóta itt dolgozott 40 évet és 4 hónapot. Ez elég soknak tűnik. Van, akinek nincs ilyen idős az anyukája. Búcsúja alkalmából vihette haza emlékül tanár úr festményét.



Az egykori bejáratnál a régi címerrel
Annak idején, amikor munkába jött, még látta az építés alatt álló viaduktot, a lapos tetős épületünket, s volt, hogy a Rákóczi út felőli bejáraton jött be dolgozni.  Most már a Malom út felé kell távozni, s ha visszanézett, már egy sátortetős épületet lát, amelyet folyosó köt össze az iskolával. Amikor dolgozni kezdett, akkor a kollégium önálló intézmény volt (Középiskolai Fiúkollégium), majd 1978-tól vonták össze az iskolával (akkor még Gép- és Műszeripari Szakközépiskola), majd 1996-ól ’már’ a Wignerben  dolgozott, úgy, hogy közben az irodája ugyanaz maradt. Irodájának legfontosabb munkaeszköze az írógép volt, csattogása jelezte a munka kezdetét, ma a számítógép kikapcsolása jelzi a munka végét. 
Györgyike néninek volt pár főnöke, számos felnőtt munkatársa és rengeteg diák ’ügyfele’. Akiken ő jobban látta az itt töltött pár év alatti változásokat, ahogy félénk (?) kis fiúkból komoly (?) férfivé válnak, mint a diákok ő rajta az idő múlását. De az idő csak pergett, s eljött az idő a búcsúzásra. Kívánjuk, legyen aktív és egészséges élete, élvezze a szabad órákat, az immár örökké tartó szünetet.
Búcsúzóul még közreadjuk azt, a majdnem pontosan 10 évvel készült interjút, amelyet vele készített az egykor papír-alapú Kolexpress. 


Kolexpress, 2003. december                                                                                                                                                Interjú Szentendrei Györgyivel
Kollégiumunk 30 éves jubileumi ünnepsége a múltidézés szellemében zajlott le. Az elmúlt három évtizedet elevenítették fel a társalgóban kiállított fotók, újságunk pedig a régmúlt idők legrégibb tanúját idézte meg: Szentendrei Györgyi kollégiumi ügyintézőt, aki a kezdetektől, pontosan 30 éve áll az intézmény szolgálatában. Az alábbiakban - külső munkatársaink Széplaki József és Sipos Ádám által - a vele készített beszélgetés szerkesztett változatát adjuk közre.
Pontosan mióta tetszik a kollégiumban dolgozni?
1973. szeptember 8-án kerültem ide, így jelen pillanatban én vagyok a kollégium legrégebbi aktív dolgozója.
Györgyike néniről mindenki azt látja, hogy reggeltől késő délutánig itt ül az irodában. Mivel tetszik ezalatt az idő alatt foglalkozni?
Mindenfajta kollégiummal kapcsolatos adminisztrációs munkát én végzek. Beleértve a kollégisták, menzások, dolgozók étkezési díjának kiszámolását, beszedését; az élelmezés könyvelését, az üdültetéssel kapcsolatos ügyintézést. Ezen kívül különböző nyilvántartásokat, statisztikákat készítek.
30 évvel ezelőtt, amikor ide tetszett kerülni, milyen volt a kollégium tárgyi felszereltsége?
A mainál sokkal szegényesebb. Hiányoztak például a tanulótermek, mert akkor még szobák voltak a helyükön. Minden diák nyitott ajtónál tanult a szobájában, a nevelőtanárok a folyosón járkálva felügyelték a stúdium rendjét. TV is csak egy volt a mai földszinti társalgóban. Ami pozitívum volt, hogy ez a helyiség akkor könyvtárszobának volt berendezve, ahol a diákok olvasni tudtak.
A kollégium külső és belső képe milyen volt akkoriban?

Nagyon jól nézett ki, megfelelt a kor követelményeinek. A vendégeink - akkoriban még sokkal kevesebben voltak, mint ma - maximálisan meg voltak elégedve a körülményekkel.
Hogyan nézett ki akkoriban egy szoba?
Ugyanúgy 4 ágyasak voltak, mint ma. A berendezésük eleinte szép és kényelmes volt. Minden szobában heverők voltak, a falakat pedig tapéta borította.
Hová tűntek mindezek?
Sajnos a heverők nem voltak elég strapabírók és gyakorlatilag 10 év alatt teljesen tönkrementek, ezért erős vaságyakra cserélték őket. Néhány év alatt a tapéták penészedni kezdtek és nagyon el is koszolódtak, ezért a 80-as évek elején leszedték őket. Ekkor tűntek el a szobákból a falvédők is, és váltották fel ezek a mai műanyag lambériák.
30 évvel ezelőtt mennyibe került egy diák napi étkezése?
A maihoz képest sokkal olcsóbb volt, mindössze 19,50 Ft naponta. Ebből a reggeli 3,50 Ft; az ebéd 9 Ft; a vacsora 7 Ft volt. Eleinte még hétvégén is főztünk, ugyanis a diákok nem jártak minden héten haza. Ennek oka egyrészt az akkori rossz közlekedési körülményekben rejlett, másrészt a nagy távolság miatt sok család anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. Havonta egy alkalommal volt kötelező a hazautazás.
Milyen volt a rend és a fegyelem a kezdeti időkben?
Sokkal jobb volt, mint ma. Igaz, sokkal szigorúbb házirend és katonás fegyelem volt. A szobákat a diákoknak kellett takarítani. Minden szobának volt egy-egy ellenőrző füzete, amit az ügyeletes tanár töltött ki a reggeli szobaszemlén. Ha nem volt rend, akkor azt is megtehették, hogy nem engedték haza a diákokat hétvégére. Mai szemmel nézve akkoriban egy teljesen más világ volt…
! SzépSíp